Jönnek a hígmagyarok...

„Persze azt is tartsuk észben, hogy még ezt sem maguk találják ki. Megvannak a tartótisztjeik odaát, ahonnét jön a pénz meg a parancs. Minden ki van találva. Mikor kell, hol kell, hogyan kell, mit kell mantrázni, hogy kell gyűlölni, és közben hogyan kell a nemzetegyesítésről meg a szeretetről pofázni. Öld meg a másikat, öld meg az anyját is, akaszd fel, vedd el mindenét, csukd börtönbe – és közben szünet nélkül pofázz a szeretetről meg a nemzet egységéről.

Ez most a parancs.

És másznak elő a pszichopaták a nagy, lapos kövek alól meg a hajdanvolt feleségük szoknyája mögül, és teszik a dolgukat. És annyira ocsmányak, annyira undorítóak, annyira gátlástalanok, hogy egyszerűen fegyvertelennek érzi magát velük szemben minden normális ember.

Pedig nem vagyunk fegyvertelenek. Mind­össze higgadtnak, nyugodtnak és megfontoltnak kell maradnunk. És soha, egyetlen pillanatra sem gondolhatjuk, hogy a semmi, az üresség és a gátlástalanság győzedelmeskedhet. Még akkor sem, ha itt áll előttünk egy generáció, amellyel úgy tűnik, nem is lehet mit kezdeni. A Neander-völgyi ember óta nem volt a históriában két olyan generáció, amelynek ennyire ne lett volna köze egymáshoz, mint nekünk és a maiaknak. De talán ez is megváltozik majd.

Ezeknek a nyomorultaknak pedig csak a »kib…szott« jövő jutott. Pont olyanok is. És jelen állás szerint éppen azt is érdemlik. S persze azért felmerül a kérdés: muszáj mindig átesni ugyanazon, muszáj mindig ugyanabba a folyóba lépni? Hogy egyszerűsítsem: tényleg újra és újra át kell élni a kib…szott jövőt, hogy eljussunk a mi jövőnkbe? Tényleg nincs Kun Béla és Szamuely nélkül Bethlen? De jöjjünk közelebb: tényleg nem lehetett volna kihagyni Gyurcsányt, hogy eljussunk végre 2010-ig és Orbánig?”

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton